2012. december 4., kedd

A TWCK stílus képességfejlesztő gyakorlatainak bemutatása.


Szemreflex / kontroll

A harcművészetekben nem csak a fizikai képességek fejlesztése a cél. A fizikai edzéseken keresztül mentális tréninget is végzünk. Ezeknek a mentális gyakorlatoknak egy része automatikusan beépül az emberbe a gyakorlások során, míg más képességeket külön fejleszteni kell.

Talán az első ilyen tudatos gyakorlat kezdő szinten a kontroll kialakítása. Nagyon sok kezdő tanuló részben a koordinálatlan mozgásának köszönhetően, részben a bátortalansága miatt nem mer ütni, rúgni a partner irányába. Az esetek többségében ez egy olyan pszichológiai gát, amit le kell tudni győzni. A feladat abból áll, hogy úgy kell végrehajtani az egyenes ütést lépéssel, hogy a támadó elhatározza, hogy megüti a partnerét, de az utolsó pillanatban az öklét megállítja a partner előtt néhány centméterre. Az ütésben legyen annyi tartalék a mozgás végén, ha tényleg meg akarná ütni a partnert, akkor azt valóban megtehetné (ne legyen kinyújtva teljesen a keze). Először természetesen egy falizsák, lógózsák, vagy a partner kesztyűje legyen a célpont, de később ezt mindenképpen le kell cserélni egy hús vér emberre.

Egy másik gyakori probléma, amivel meg kell küzdenünk az egy természetes reflex. Ha valami közeledik a szemünk felé, akkor a szemünk automatikusan becsukódik, hogy védje azt. Ha ez a valami elég nagy, akkor automatikusan hátrálni is fogunk ezzel egy időben. A fenti ütő gyakorlattal egybekötve a másik oldal is edzhető mentálisan. Amikor a partner a fejünk irányába indít támadást, tudatosan nyissuk ki a szemünket amennyire csak tudjuk, és ne engedjük meg magunknak a pislogást. Így nem fordulhat elő az az eset, hogy azért nem veszünk észre egy támadást, mert éppen csukva volt a szemhéjunk. Mind eközben bízzunk annyira a partnerünk kontroll képességében, hogy nem mozdulunk el az ütés elől. Ez a gyakorlat, később lehetőséget biztosít nekünk arra, hogy könnyedén belelépjünk az ellenfél támadásába mintegy megelőzve azt.

Falizsák

A Wing Chun-ban az egyik tradicionális edzőeszköz a falizsák. Ez az eszköz egy falra szerelt, kb. 30x30 cm széles, kb. 3-5 cm vastagságú, kukoricával töltött dupla falú vászonzsák. Az ütő felületet általában bőrrel szokták befedni, mert a vászon felülete hamarabb elkopik, illetve könnyebben felsérti a gyakorló kezét. A kezdő szinten a zsákot az ütőfelület edzése és az ütőtechnika csiszolására használjuk, később ütőerő fejlesztő tréningeknél kap szerepet.

Kontaktus felvétel

A Wing Chun egy közelharci technikákra építő rendszer, ahol fontos szerepet kap a kontaktreflex használata. A harc kezdetén az ellenfelek végtagjaik még nem találkoztak egymással (kontaktust megelőző fázis), ezután következik a kontaktus felvételének a fázisa. Ez többféle módon is megvalósulhat.

Támadószándékú ellenfél
Az első esetben azt vizsgáljuk, amikor hagyjuk, hogy a támadó elindítsa a támadását, és így felkínálja a kontaktus felvételének a lehetőségét. A támadó mozgásától és a védekező reagálási sebességétől függően az alábbi helyzetek fordulhatnak elő:
·         A védekező nagyon gyorsan reagál a támadási szándékra, és megelőzi azt. Ebben az esetben a „védekezés legjobb módja a támadás” elv érvényesül.
·         A védekező időben észreveszi a támadást, de mielőtt az még teljesen kibontakozna, belép a támadásba és megakasztja támadó végtagot.
·         A védekező későn észleli a támadást, és ezért el kell mozognia a támadást végző végtagtól, közben elvezeti a támadás energiáját.

Védekezőszándékú ellenfél
A másik eset, amikor a támadó nem akar támadni, és át kell hidalni a két fél közötti távolságot. A távolság függvényében ezt kétféle módon oldható meg:

Közeli ellenfél
Egy kis lépéssel megoldható kontaktus felvétel esetén, a rövid kontaktus felvételről beszélhetünk. Általában Bil Sao, Jut Sao, Mun Sao vagy Pak Sao, Lap Sao, Pak Sao - Fut Sao technikák segítségével történik a kapcsolat kialakítása, és az ellenfél védelmének megnyitása.

Ennek a gyakorlatsornak a folyománya, amikor a védekező oldal reagál a nyitásra valamilyen ellentámadással. Végül középhaladó szinten a védekező által megakasztott támadást, a megváltozott helyzet függvényében folytatni kell egy tovább támadással.

Távoli ellenfél
Ha a két fél közötti távolság nagyobb mint egy lépés távolság, akkor egy speciális ugró (szökkenő) mozdulatot kell alkalmazni ez az Entry. (jelentése: bejárat, belépés). A technika lényege, hogy a Wing Chun gyakorló a két fél közötti távolságot a lehető legbiztonságosabb módon tehesse meg, úgy, hogy a mozgás befejezése után megfelelő küzdőtávolságra legyen az ellenfelétől. A technika végrehajtása alatt, mind a kezek, mind a felhúzott első láb védelmi pozícióban van, mintha egy pajzsot vonnánk magunk elé.

Haladó szinten az entry technikát az alap kéztartástól eltérően, más kéztechnikákkal is használhatjuk. Ezek a következők lehetnek: Pak Sao – Bil Sao, Pak Sao – Fut Sao, Kwun Sao, Bon Sao. Ezekben az esetekben technikák választása, mindig az ellenfél kéztartásához igazodik.

Distancing

A distancing jelentése: „távolságolás” azaz ez egy helyes távolság érzékelést és gyors reagálási készséget kialakító páros gyakorlat. A gyakorlat lényege, hogy az egyik gyakorló egy elsőkezes egyenes ütéssel támad, ennek következtében a másik fél azonnal visszavonul, vagy kitér valamelyik irányba. Ez jelentősen javítja a kéz és lábkoordinációt, távolságbecslést és a szemreflexeket.

A támadónak követnie kell a menekülőt, úgy, hogy mindig a megfelelő távolsághoz és pozícióhoz tartózó technikával reagáljon:
·         elhajlásra elsőlábas kisköríves rúgás, vagy ágyékrúgás
·         kis hátralépésre első lábas egyenes rúgás
·         hátralépés lábcserével a reagálás hátsó lábas egyenes rúgás
·         külső oldal irányába történő kiérés esetén elsőlábas oldalsórúgás
·         belső oldal irányába történő kifordulás esetén hátsólábas köríves rúgás a válasz technika.

Haladó szinteken tovább bonyolódik a technika a kezdeti távolság megváltoztatásával. A megváltozott küzdőtávolságot az entry technika segítségével kell áthidalni, majd az ellenfél a fenti szempontontok szerint kitér valamelyik irányba.

Később a partner a kontaktus felvétele után további válaszreakciókkal élhet:
·         elmozog egy adott irányba (distancing alkalmazása)
·         visszatámad (a tovább támadás és Chi Sao reflexek használata)
·         menekül (üldözés alkalmazása).

Chi Sao

A Wing Chun képességfejlesztő gyakorlatok egyik alappillére a Chi Sao, ami végigkíséri a gyakorló fejlődését kezdő szinttől egészen a mester szintig.

Chi Dan Sao
A bőrérzékelést fejlesztő gyakorlatok első szintjét, az egy kézzel végrehajtott Chi Dan Sao gyakorlatok jelentik. Ebben a fázisban a tanulónak el kell sajátítania az alaptechnikák helyes pozícióját és szögeit, először egyedül a levegőben, majd párosan folyamatos kontaktus mellet. Ha a gyakorlóban kialakult a helyes kéztartás, akkor az egyik fél tudatosan hibákat vét a gyakorlat során, míg a másik félnek ezeket a hibákat észre kell vennie, és a megfelelő módon kell rájuk reagálnia. Így kialakul a gyakorlóban a kapuk helyes zárásának és nyitásának módszere. A következő lépcsőfokot az alapgyakorlat kötött mozgásának kibővítése jelenti, ahol az egyik fél „adogat” míg a másik fél reagál ezekre helyzetekre. A gyakorlat csúcsát az jeleni, amikor már nincs a technikáknak végrehajtására nézve kötött sorrend, mind a két fél szabadon alkalmazhat támadásokat és védéseket. Az egész folyamat során apró lépésekkel kell haladni a kötött sorrendtől a szabad gyakorlatokig. Gyakori hiba, hogy a tanulók nem tartják be a fokozatosság elvét, ennek az lesz a hátránya, hogy saját hibás mozdulataikat fogják elmélyíteni és később nagyon nehéz ezeket korrigálni.

Kontaktushelyzetből történő támadás / védekezés
A Chi Dan Sao gyakorlatokkal párhuzamosan már megkezdődik a kontaktus helyzetben történő harci szituációk gyakoroltatása. Itt a gyakorlatokat a kezek és lábak egymáshoz viszonyított pozíciói alapján négy kategóriába soroljuk:
·         Cross külső helyzetről beszélünk, amikor mind a két tanulónak bal vagy jobb kézháta van kontaktusban, a kiindulási pozícióban.
·         Cross belső pozícióban mind a két gyakorlónak a bal vagy jobb belső csukló felülete van kontaktusban.
·         Paralell külső helyzetben a pozíció meghatározását a támadó fél szempontjából történik. Ebben az esetben az egyik fél a bal, míg a másik fél a jobb karjával alakít ki kontaktust, és a támadó karja van kívül, a kiindulási pozíciónál.
·         Paralell belső helyzetben a felállás hasonló az előzővel, csak a támadó karja belül van a kiindulási pozícióban.

Ezzel a gyakorlat típussal, jól gyakoroltatható a különböző helyzetekre való helyes reagálási képesség. A gyakorlatok nehézsége, és a kombinációk szabadságfoka fokozatosan emelhető, így a tanuló folyamatos ébersége is könnyen fenntartható.

Dinamikus sorozatok
A következő bőrérzékenység fejlesztő módszer, amikor a tanulóknak egy támadásból és védekezésből álló gyakorlatsort kell folyamatosan végrehajtaniuk. A későbbiekben, ebből a folyamatos mozgásból történnek a támadások és a partnernek ezekre kell lereagálnia.

Pak Sao sorozatok
A TWCK-ban kezdő és középhaladó szinten használjuk ezt a sorozat típust. Itt a gyakorló felek ütőtávolságra állnak egymástól. Az egyik fél egy egyenes ütéssel támad a partner felé, míg az egy külső Pak Sao-val hárítja, majd a hárítás után a másik kezével ellentámadásként egy egyenes ütést indít el, és a kör folytatódik tovább. Az alap kör végrehajtásakor tipikus hiba, hogy a gyakorlók a Pak Sao-t lefelé vagy túlzottan keresztbe tolják.

Lap Sao sorozatok
A dinamikus gyakorlatsorok egy haladóbb változata, amikor a gyakorlók a könyöktávolságnál egy kicsit távolabb állnak egymástól, és ebből a pozícióból indítják az egyenes ütést a fej irányába. A támadást ebben az esetben egy külső Bon Sao-val hárítja a partner, majd egy Lap Sao segítségével elvezeti az ütő kezet, és a kinyílt felsőkapun visszatámad egy egyenes ütéssel. Innen a ciklus szerepcserével folytatódik. Ennél a gyakorlatnál legtöbb hiba a helytelen Bon Sao használatból adódik, de gyakori az állásból eredő probléma és a Wu Sao-val való védés is.

Kétkezes Chi Sao gyakorlatok
A kontaktreflexeket fejlesztő lehetőségek közül az egyik leghaladóbb változat, a kétkezes Chi Sao gyakorlat. Mire a tanuló eléri ezt a szintet, addigra már nagy jártasságot szerzett az egykezes Chi Dan Sao gyakorlatokban. Első lépésként a nyolc alapmozdulat oktatása kezdődik meg, majd ezek után a különféle nyitások gyakorlása következik. Ezt követően különféle kötött gyakorlatsorok következnek (előre meghatározott támadás és védés), majd ezek egyre nagyobb variációs lehetőséget és szabadságfokot kapnak.

Végül a tanulók eljutnak a szabad Chi Sao gyakorlásáig, ahol próbára tudják tenni egymás ügyességét és felkészültségét. Lehetőség van a gyakorlat további nehezítésére is, ebben az esetben a gyakorló felek közül az egyik szemét bekötik, míg a másik különféle támadásokkal, vagy helyzetek teremtésével „adogat” a gyakorló számára. Ezzel a gyakorlattal tovább lehet csiszolni a tanuló bőrérzékenységét és reagáló képességét.

Gyakran előforduló félreértés az, hogy vannak, akik a Chi Sao gyakorlatokat szabad küzdelmi gyakorlatokként értelmezik. Valójában ez egy képesség fejlesztő gyakorlat, ahol „labor” körülmények között (kontroll) ki lehet próbálni az egyes technikákat, és tényleg fontos lépés a szabad küzdelem irányába, de semmi esetre sem egyenértékű azzal.

Chi Gerk

Ezt a gyakorlatsort a lábbal történő védések begyakoroltatásához alkalmazzuk, ami a Chi Dan Sao-hoz hasonlatos „lábérzékenység” fejlesztő gyakorlat. Vannak Wing Chun stílusok, ahol kifejezetten törekednek a lábbal történő kontaktus felvételre, a TWCK-ban nincs ilyen irányú törekvés.

A legtöbb Chi Gerk gyakorlat valamilyen rúgás lábbal történő hárításáról, és a visszatámadás begyakorlásáról szól. Ezen felül ide tartoznak azok a lábbal történő apró trükkök, amelyek segítségével egyensúlyvesztést vagy mozgáskorlátozottságot tudunk előidézni az ellenfélnél.

Fababa

A Wing Chun egy másik tradicionális gyakorló eszköze a fababa. Ez egy fából készült ember alakot utánzó gyakorló eszköz, amely sokrétűen fejleszti a gyakorló képességeit. A fababához komplett gyakorlat sorok (szekciók) taroznak, amelyek úgy vannak összeállítva, hogy azok rávezessék a tanulót az előnyösebb kar/láb pozíciók megtalálására.

Egy Wing Chun mondás úgy tartja, hogy a fabábú a legideálisabb gyakorló partner, mert mindig ráér, sohasem fáradt, és sosem sérül meg. A fababa nagy segítséget nyújt a technikák és a korrekt szögek beállításában, és a szorgalmas gyakorlás hatására a karok feledződnek és erősebbek lesznek. Bár a formagyakorlat oktatása csak haladó szinten kezdődik meg, bármilyen más technikai kombináció gyakorlóható a fababán már kezdő szinten is.

Kínai önvédelem (Chin Na kevés sérüléssel járó technikák)


A Chin Na (Kum Na, Qui Na) kínai önvédelmi jellegű ősi harci-technikák gyűjteménye, melynek célja az ellenfél ártalmatlanná tétele, lehetőleg maradandó, vagy súlyos sérülés okozása nélkül. A Chin jelentése megragadás, megfogás, míg a Na tartani, irányítani, uralni jelentéssel bír. Az emberek ösztönösen megpróbálják megfogni, elkapni a feléjük irányuló támadásokat, hogy ez által megállítsák a támadó kart. Ez az ösztönös reakció állhat az első Chin Na jellegű gyakorlatok hátterében.

Azt senki sem tudja, hogy pontosan hol és mikor alakulhatott ki, de a gyökerek a régi kínai birkózáshoz (Shuai Jiao) vezetnek vissza. Hatékony önvédelmi értéke, és az ember testi épségét figyelembe vevő koncepciók miatt, a Shaolin kolostor oktatási rendszerébe is bekerült, ahol később tovább fejlesztették azt. Valójában nem létezik olyan, hogy Chin Na harcművészeti stílus, ellenben minden kung fu stílus beépítette saját oktatásába a Chin Na technikákat. Manapság a legtöbb fegyveres erőnél (rendőrség, katonaság) is előszeretettel alkalmazzák a kiképzési anyagokban.

Kar elleni technikák

A Chin Na technikai repertoárja rengeteg megragadást, csavarást, feszítést tartalmaz, de ezeken kívül fojtások, leszorítások, pontnyomások is megtalálhatók benne. A TWCK-ban az alapvető Chin Na technikák oktatása középhaladó szinttől kezdődik. Itt elsősorban a kar különböző izületei ellen történő támadásokra fektetjük a hangsúlyt. A kar ellen végrehajtott technikáknál általánosságként a következő két szabályt állíthatjuk fel:

1, Ha emelés jellegű technikát hajtunk végre, akkor azt addig kell csinálni, amíg az ellenfél lábujjhegyre nem emelkedik. Ellenkező esetben nem tudjuk kellő mértékben kontrollálni a támadót, így a technika végrehajtása során könnyen megtámadhat bennünket.

2, A másik lehetőség, hogy a föld felé kényszerítjük az ellenfelet. Ebben az esetben a technikákat addig kell csinálni, amíg a támadó arca vagy könyöke a talajt nem érinti. A támadó földet érése után, azonnal rögzítjük a pozícióját valamilyen feszítéssel, vagy leszorítással.

A technikákat megfelelő dinamikával és erővel kell végrehajtani, különben az ellenfél megtörheti a mozdulatunkat, kiszabadulhat a fogásból, és visszatámadhat. Ezen felül gyakori probléma, hogy a tanuló a gyakorlat során „csak a támadó keze ellen harcol” és nem veszi figyelembe az ellenfél helyzetét, súlypontját a technika végrehajtásakor.

A kar elleni technikákat a következő szerint csoportosíthatjuk:
·         Csukló elleni technikák:
o    Csavarás kifelé
o    Csavarás befelé
o    „Z” tartás
·         Könyök elleni technikák
o    Feszítés Gum Sao-val
o    Feszítés Jum Sao-val
o    Feszítés merítő Tan Sao-val
·         Váll elleni technikák
o    Feszítés Gum Sao-val
o    Feszítés Bong Sao-val

Természetesen a felsoroltakon kívül, még számos más technika is létezik az egyes csoportokra. Magasabb szinteken a Chin Na fogásokat nem önálló technikaként alkalmazzuk, hanem egy technikai kombináció részeként (pl. lefogó könyök), vagy pontnyomással történő támadásnál a célpont pillanatnyi rögzítésére használjuk (Kao Geng Sao).

Szabadulások

A TWCK-ban a különböző vizsgaszintekhez tartozó „önvédelmi rész” további Chin Na gyakorlatokat foglal magába. Ezek a különböző fogásokból, megragadásokból történő szabadulások technikáira tanítják meg a tanulókat. A különböző gyakorlatok oktatása már kezdő szinten megkezdődik. Az önvédelmi rész az alábbi témaköröket öleli fel:
·         Védekezés egykezes megragadások ellen
·         Védekezés ruhafogások ellen
·         Szabadulás a különböző csuklófogásokból
·         Védekezés kétkezes megragadás ellen
·         Védekezés fojtás ellen
·         Védekezés átkarolás ellen

Ezeknél a gyakorlatoknál nagyon fontos szerepet kap az időzítés. Egy jól kivitelezett, befejezett leszorító technikából vagy kulcsból kiszabadulni szinte lehetetlen, ezért meg kell előzni azok kialakulását. Szintén fontos lehet a figyelemelterelő trükkök alkalmazása egy ilyen szorult helyzetben (pl.: bokán rúgás, köpés, stb.).

Földre viteli technikák

A képzési programban a következő technikai csoportot a földre viteli technikák alkotják. Ezek oktatása középhaladó szinten történik, amikor a tanuló már tisztában van az alapvető Chin Na technikákkal, és súlypont-kontrollálással. Ezeket a gyakorlatokat az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:
·         Söprések
o    Külső lábsöprés
o    Belső lábsöprés
·         Dobások kézzel
o    Tarkólenyomás, forgatás
o    Homlok lehúzása a sarok irányába
·         Dobások kéz és láb segítségével
o    Dobás kívülről
o    Dobás belülről
o    Ellenfél ledöntése (kar alatt/kar felett)

A földre viteli technikák végrehajtásához az ellenfélnek testközelbe kell kerülnie. Ezért ezeket a technikákat általában akkor alkalmazzuk, ha már kicsit megdolgoztuk előtte a támadót, vagy ő akasztotta meg a támadásunkat.

Rúgások és lábtechnikák a TWCK-ban


Más harcművészet gyakorló számára első ránézésre úgy tűnhet, mintha a Wing Chun alig használna rúgásokat. Bár a lábaknak nagyobb a hatótávolsága és erősebbek is a kezeknél, a harcban szinte mindent eldönthet az egyensúly, és ezt a lábak biztosítják a számunkra. Ezért a rúgásokat akkor érdemes alkalmazni, amikor szinte teljesen biztosak vagyunk a találatban.

Mivel a rúgások általában könnyen észrevehetők a védekező fél számára, ezért a támadónak elő kell készíteni azokat. Emiatt a rúgásokat legtöbbször valamilyen kéztechnika vezeti be, ami részben az ellenfél figyelmének az elvonását, részben az előttünk lévő tér biztonságos zárását biztosítja.

Rúgásfajták

A legtöbb stílushoz hasonlóan a Wing Chun-ban is megtalálhatók az alap rúgásfajták viszont nincsenek ugró, forgó, ollózó és egyéb látványos rúgások. A TWCK rúgásai általában a has vagy a has alatti területeket célozzák meg, nem használunk magas rúgásokat.

Térdrúgás
A térd rúgás oktatása már kezdő szinten elkezdődik, mivel ezen a technikán keresztül könnyen megtanulható a későbbi rúgásokhoz szükséges láb, csípő és testtartás. A térdrúgások valódi alkalmazásának oktatása viszont a középhaladó - haladó szinten történik, amikor a küzdőtávolságok lerövidülésének problémája kerül terítékre.

A térdrúgásnál gyakori hiba, hogy a tanuló nem fordítja ki megfelelően a tartó lábát és így nem ad elég biztos alapzatot a rúgásnak ennek eredményekép instabil és erőtlen lesz. A másik probléma a csípőhasználat hiánya; a rúgás ereje a helyes csípőhasználaton múlik. A TWCK-ban a szemből felemelkedő térdrúgást használjuk, ha lehet kerüljük a Thay Boksz-ból jól ismert oldalsó térdrúgásokat, az ágyék védelme miatt.

Egyenes rúgás
Talán az egyik leggyakrabban használt rúgásfajta. A rúgás alapelemei a térd rúgásnál megtanult pozíciókra építkeznek. Az egyenes rúgásokat további alcsoportokra oszthatjuk.

Csapódó rúgás
Ez egy lábfejjel végrehajtott gyors támadás, általában az ágyék területére. A technika végrehajtásánál gyakori hiba, hogy a tanuló a rúgást követően nem húzza vissza a lábát, hanem „kint felejti”, így könnyen támadhatóvá válik. Azt szokták mondani, ha a csapódó rúgást egy egységnyi sebességgel hajtottuk végre, akkor másfélszer gyorsabban húzzuk vissza.

Toló rúgás
Ez a klasszikus egyenes rúgás, amit a talp különböző felületével hajthatunk végre. A rúgás végrehajtásánál érdemes a lábujj alatti párnás részt használni, ha kis helyre akarjuk koncentrálni a támadás erejét, vagy az ellenfél távolodik tőlünk (így ér el a láb a legmesszebbre). Ha az ellenfelet vagy a támadását meg akarjuk állítani, akkor a teljes talpfelszínt érdemes használni. Így a talp elég nagy felületen fel tud feküdni a támadó testén ahhoz, hogy kellő erőt fejtsünk ki. Ha a rúgás célpontja a bordák vagy a bordakapu területe, érdemes a sarkat használni rúgófelületként. Így komolyabb sérülést lehet okozni az ellenfélnek. Ezt a rúgásfajtát általában Pak Sao – Bil Sao kézkombináció vezeti be.

A tanulóknál típushiba, hogy a csípő ereje nincs benne a rúgásban, továbbá a rúgás végrehajtása után nem húzzák vissza a lábukat. Egy másik apróság, hogy a rúgás után visszahúzott lábat ne csak a gravitáció ereje vigye a föld felé, hanem segítsünk rá némi erővel, így gyorsabban vissza tudunk térni a stabil alapállásba.

Taposó rúgás
Amikor az egyenes rúgás az öv alatti területeket célozza, akkor taposó rúgást hajtunk végre. A rúgás célpontja, lehet a térd, lábfej, sípcsont vagy egy már megindított támadó láb is. A rúgás erejének növelése érdekében, a technika kivitelezésekor a tartólábat be kell rogyasztani, hogy a csípő lesüllyesztésével a lehető legnagyobb erőt tudjuk beleadni a támadásba.

Oldalsó rúgás
A TWCK rúgásai közül az oldalsó rúgás a legnagyobb hatótávolságú technika. Más stílusoktól eltérően, a rúgást a teljes talp felületével hajtjuk végre és nem a talp élével. A kiválasztott célpont magassága alapján megkülönböztethetünk magas- és mély oldalsó rúgást.

Ennek a technikának a tanulásakor a gyakorlónak már megfelelő kéz-láb koordinációval kell rendelkeznie, mert ez a rúgás egy elég bonyolult mozgássor végrehajtását igényli. A rúgás iskolázásánál a kiinduló helyzet a támadóállás, amelyből a tanuló egy Pak Sao, Fat Sao kéz kombináció segítségével egy oldalsó zárállást vesz fel, majd végrehajtja az oldalrúgást, mialatt a volt Fat Sao-s kezével mély Bon Sao-t csinál, hogy zárja a teste előtti teret és szükség esetén védelmet nyújtson az ágyéki résznek is. A rúgás végrehajtása után vissza kell húzni a rúgó lábat, majd támadóállásban kell a mozgássort befejezni. A rúgás végrehajtásakor alkalmazott Pak sao - Fat Sao kéz kombináció segítségével elsöpörhetjük az ellenfél karjait, így rést nyithatunk a védelmén.

A rúgás végrehajtásánál sok hiba fordulhat elő a gyakorlóknál. Az első a nem megfelelő szögbe fordított támasztó láb. A rúgás alatt a támasztó láb lábfejének a rúgással ellentétes irányba kell néznie, különben nem lesz stabil az állás. Másik probléma a csípő hiánya rúgásban, ilyenkor erőtlen lesz a rúgás. Gyakori probléma a felsőtest túlfordítása, ilyenkor a támadó nem is látja a célpontot. Az eddigi hibák a technikai hiányosságokon túl a csípő és láb izmainak merevsége és gyengesége miatt fordulnak elő. Sokat javíthat a technikán, ha nyújtásokkal előkészítjük az izmokat a rúgáshoz. A következő típushiba a helyes, mély Bon Sao pozícó megtalálása és a rúgás utáni csípő-szembefordulásának a hiánya.

Köríves rúgás
Középhaladó szinten történik a köríves rúgások oktatása. Ennél a rúgásnál a támadó felület a sípcsont, a lábfej bokához közelebb eső része és egyes esetekben a lábujj alatti párnás rész. A célpont általában a térd (kívül/belül), a comb (külső/belső) és a bordák, vese területe. A rúgástechnikák szerint megkülönböztethetünk kis- és nagyköríves rúgásokat.

Kisköríves rúgás
A rúgás célja, hogy meglepjük az ellenfelet, és egy pillanatra elvonjuk a figyelmét, ezzel előkészítve a következő támadásunkat. A rúgás leadása támadóállásból történik, a vezető lábbal. Törekedjünk arra, hogy lehetőleg minél jobban rejtve legyen a támadás szándéka (árnyékmentes rúgás). A támadó felület a cipő orra vagy a lábujj alatti párnás felület. Mivel ez nem egy erőteljes technia a támadást érzékeny területek ellen kell irányítani, mint: sípcsont, térd, comb belső felületi valamint az ágyék.

Nagyköríves rúgás
Ez egy erőteljes rúgástechnika, ami történhet első- és hátsó lábbal, továbbá a célpont lehet magasan és mélyen is. A rúgást általában egy Pak Sao - Bil Sao kézkombinációval vezetjük be, aminek a célja az előttünk lévő tér és az ellenfél kezének kontrollálása. A rúgásnál gyakran előforduló hiba, hogy a tanuló nem teszi bele a csípő erejét a rúgásba, vagy túlzottan belefordul, így a Bil Sao az egyensúly kompenzálása miatt leesik, és túlzottan a csípő mögé kerül.

Csavart rúgás
Ez egy ritkán használt speciális rúgás a Wing Chun-ban. Oktatása haladó szinten történik, de a technika értelmezése az oktatói szint környékén valósul meg. A rúgás célja, hogy számunkra kedvezőtlen pozícióban (túl közeli célpont, rossz szögben álló ellenfél) is át tudjuk venni a kezdeményezést a küzdelemben. A rúgás egyaránt használható támadásként (pl. bordák, hasi tájék), mint védekezésként (a támadó láb megállítása).

Söprések
A Wing Chun-ban fontos szerepet tölt be az egyensúly megtartása, mert ennek megbomlása komoly hátrányt jelent a harcban. A söprések kiválóan alkalmasak az egyensúly megbontására. A Wing Chun más harcművészektől eltérően csak magas söpréseket használ, és nem alkalmazza az úgynevezett áldozatvállalásos (kéztámasz a földön) mélysöprés technikákat. Ezeknek a technikáknak az oktatása középhaladó szinten történik. Igazából nem a rúgások, hanem a különböző földre viteli technikák témakörébe tartoznak, mivel gyakran a lábon kívül, kéz technikával is rásegítünk (Lap Sao) a siker elérése érdekében.

A söprés technikája történhet a talp és boka belső felével, a sípcsont és a boka találkozási pontjával, vagy „kanalazó” lábtechnikával. A söprések sikeres végrehajtásának a kulcsa a pontos ütemezés. Amikor az ellenfél lép, vagy rúgásból teszi le a lábát, ilyenkor a talajfogást megelőző pillanatban egy söprő mozdulattal továbbsegíthetjük az ellenfelet a megfelelő spárga irányába.

Sorozat rúgások

A Wing Chun egyik specialitása a sorozat rúgások alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy gyors egymás utáni ütemezéssel kettes vagy akár hármas rúgáskombinációt is végrehajt a gyakorló egy lábbal. Ez több okból is megtörténhet:

Több célpont
A sorozatrúgással egymás után több célpontot is megtámadunk. A kombinációk iránya történhet fentről lefelé (test-térd, térd-boka, stb.) vagy lentről felfelé (térd-test, stb.) Egy másik lehetőség az, hogy az első rúgás valójában egy támadás védésére szolgál, és a második (harmadik) rúgás az ellentámadás (lásd. védések lábbal).

Vétett rúgás
A TWCK-ban oktatói szinten történik a sorozat rúgások vétett rúgás után való alkalmazása. Az ehhez szükséges elméletek és technikák a Biu Jee formához kapcsolódnak. A technika lényege, hogy ha az első rúgásunk célt tévesztett, akkor a mozgási energiánkat a megváltozott környezetnek megfelelően egy másik rúgásba visszük át.

Védések lábbal

Kezdő és középhaladó szinten a tanuló megismerkedik a testre jövő rúgások kézzel történő hárításaival. A lábak ellen irányuló rúgások védésének oktatása haladó szinten történik.

Pak Gerk – Jut Gerk
Ezt a két lábtechnikát érdemes együtt tárgyalni, mert mechanikájukat tekintve azonos felépítésűek. Valójában ezek a mozdulatok a taposó rúgásnak felelnek meg. A Pak Gerk esetén a lábfejet befelé fordítjuk, mintha egy mély oldalsó rúgást csinálnánk, a Jut Gerk esetén kifelé fordítjuk a lábfejet.

Ha támadóállásban vagyunk és az első lábbal történik a védekezés, akkor a következő elvet érdemes használni a védekezésnél:
·         a vezető oldali térdünkhöz képest kívülről jövő rúgást Pak Gerk-kel érdemes védeni
·         a vezető oldali térdünkhöz képest belülről jövő rúgást Jut Gerk-kel érdemes hárítanunk.

Bon Gerk – Tan Gerk
Ezt a technika párost is érdemes együtt tárgyalni. Ezeknél a védéseknél a hárítási felület a lábszár belső vagy külső felülete.

Ha támadóállásban vagyunk és az első lábbal történik a védekezés, akkor a következő elvet érdemes használni a védekezésnél:
·         a vezető oldali térdünkhöz képest kívülről jövő támadást Tan Gerk-kel érdemes védeni
·         a vezető oldali térdünkhöz képest belülről jövő rúgást Bon Gerk-kel érdemes hárítanunk. Egyes esetekben a hárítás gyakran söprés ként folytatódik.

Entry
Jó időzítés mellett ezzel a technikával könnyen meg tudjunk előzni az ellenfél rúgásait. Ilyenkor vagy egyenesen előre az ellenfél középvonala felé törekszünk, vagy a Bon Gerk és Tan Gerk technikákhoz hasonlóan elvezetjük a támadást.

Képességfejlesztő gyakorlatok


Distancing
A gyakorlat célja, hogy kialakítsa a tanulókban a helyes távolságbecslés és helyzetfelismerés képességét. Ebben a páros gyakorlatban az egyik fél egy egyenes ütéssel támad amire a társa valamilyen irányba kitér, amit társának a megfelelő technika alkalmazásával le kell reagálnia.

Chi Gerk
Ezt a gyakorlatsort a lábbal történő védések begyakoroltatásához alkalmazzuk, ami a Chi Dan Sao-hoz hasonlatos „Lábérzékenység” fejlesztő gyakorlat. Az egyik fél valamilyen rúgást indít a társa ellen, amit a megfelelő lábvédéssel semlegesítenie kell és azonnal ellentámadást kell indítania lábbal.

Rúgópajzs, pontütő kesztyű
A rúgások erejének növelését, a célpontok helyes megbecslését és a technikák csiszolását segítik elő a rúgópajzsos, pontütő kesztyűs (Thai Pad) páros gyakorlatok. Itt az egyik fél felvállalja az edző szerepét és „adogat” a társa számára, akinek a megfelelő támadásokkal, kombinációkkal kell válaszolnia.

Lógózsák
Hasonlóan a rúgópajzsos edzéshez ezzel is jól erősíthető a rúgás ereje, de jól használható a technikai elemek begyakorlásához és kondicionáló tréninghez is.

Fababa, rúgócölöpök
Bár a TWCK-ban nem, de más Wing Chun rendszerekben gyakran használják a rúgócölöpöket. Valójában ezek egymástól meghatározott távolságban (rúgótávolság), háromszög alakzatban vagy hármas, ötös alakzat láncban (egymás után többször ismétlődő minta) leásott fa cölöpök. Mind a rúgócölöpök, mind a fababa kitűnően alkalmas a különböző sorozat rúgások technikáinak pontosítására és erősítésére.

Ütések a TWCK-ban


A TWCK-ban jellemzően az egyenes vonalú ütéseket használjuk küzdelemben, de csakúgy mint más stílusban, itt is megtalálhatóak a különböző ütésfajták. Az ütéseket az alábbi csoportok valamelyikébe sorolhatjuk:

·         Egyenes ütések
·         Köríves ütések
·         Könyökütések
·         Duplakezes támadások
·         Egyéb ütésfajták

Egyenes ütések

Ha a támadásunkat a lehető legrövidebb idő alatt végre akarjuk hajtani, akkor az egyenes vonalú mozgás segítségével kell kiviteleznünk, mert két pont között a legrövidebb út az egyenes. A TWCK-ban nagy hangsúly van a gyors és hatékony technikákon.

Nap alakú ököl
Minden stílusnak megvannak a maga jellegzetes technikái, amelyek mint egy védjegy jelenek meg a stílust bemutató személy mozgásában. A Wing Chun családok egyik ilyen technikája a Nap alakú ököl. A technika valójában nem más, mint egy álló ököltartással végrehajtott egyenes ütés. Nevét onnan kapta, hogy ha szemből ránézünk az ütő ökölre, akkor annak alakja a kínai nap írásjegyre hasonlít.

Az ütés becsapódásánál az ütőfelület: az ököl alsó két bütykös izülete. Nagyon sok stílus viszont a mutatóujj és középsőujj izületeit edzi fel. Miért alakult ki ez a különbség? Egy hosszúkás csont akkor tud a lehető legnagyobb terhelés elviselni, ha a külső erő a hossztengelyével párhuzamosan érkezik. Tehát, ha álló ököltartásban egy falhoz közelítjük az öklünket, azt fogjuk látni, hogy az ujjak és a csukló helyzete akkor tudja a legnagyobb terhelést elviselni, ha az ütés becsapódása kb. az alsó két izülettel történik. Minden más esetben nagy az esély arra, hogy a csukló vagy az ujjak csontjai sérülni fognak. Ha ugyanezt az elvet átvisszük a vízszintes ököltartásra, akkor ott látni fogjuk, hogy ebben az esetben az ököl felső két izülete adja át legoptimálisabban az erőt az alkarcsontok irányába. Ebből is látható, hogy álló ököl esetén alsó ujjizületek, vízszintes ökölhasználat esetén a felső ujjizületek használhatóak a legoptimálisabban.

A legtöbb tradicionális stílus a test mellől vagy a váll környékéről indítja az ütéseket, míg a TWCK-ban az ütések a szív tájékáról indulnak. Bár a test oldaláról indított ütések mechanikájukból adódóan erősebbek lehetnek (hosszabb a gyorsulási út), a mellkastól indított ütések gyorsabban el tudják érni a célpontot (rövidebb út). A másik ok, ami miatt alkalmazzuk ezt az indulási pozíciót az a védelem. Ütés közben, míg az ököl a középvonalon halad, addig a karok ékszerűen mozognak előre, így a felénk irányuló egyenes vonalú támadások nagy eséllyel beleakadnak az ütő karunkba és oldal irányba eltérítik azt.

Ha az ütés célpontja a törzs izmokkal ellátott területe (pl. gyomorszáj), akkor az ütés végén, a becsapódás pillanatában az ököl alsó két izületét egy kicsit előre és fölfelé nyomjuk (ez egy kicsi, rángásszerű mozdulat). Ennek a technikának a segítségével nem csak a külső izmos felületek, hanem az alatta található belső szervek izmai is támadhatók a plusz rezgés segítségével (elég nagy ütés következtében a szervek sima izmai összerándulnak, a hirtelen megfeszülő izmok miatt megrepedhet az érfal és belső vérzés léphet fel). Csontos részek támadásakor (pl. fej) nem érdemes alkalmazni ezt a technikát.

Az egyenes ütésnél gyakran előforduló hiba a könyök teljes kinyújtása, ami azért veszélyes, mert a mozdulat végén a könyök sérülhet. Ezért az ütés ideális végpozíciója az, amikor a teljes könyök kinyúlás előtt néhány milliméterrel visszafogjuk a kezünket.

A másik gyakori probléma az ütés erőtlensége a rossz könyökpozíció miatt. Az indulási pozíciónál az ököl a középvonalon van, a könyök a test mellet, az ütés indítása után a könyöknek be kell jönnie a test elé (és a csukló mögé), így az ütésben benne lesz a teljes test ereje (ki lesz támasztva az ütés). Ha a könyök végig a test melletti vonalban marad, akkor az ütésünk szinte lepattan az ellenfélről, olyan mintha csak előre dobtuk volna az öklünket. Ráadásul ilyen ütéseknél a kéz könnyen megsérülhet (izomhúzódás).

A harmadik problémát a vállak túlzott előre tolása jelenti. Az ütés során a vállizület automatikusan egy kicsit előre tolódik, de vannak akik a nagyobb erőhatás elérése érdekében még a vállukat is előrefordítják az ütés végén (teljes testsúly beleadása). Ha az ütés célt tévesztett (luftot ütünk), akkor a túlzott előrehajlás és elfordulás miatt elveszítik az egyensúlyunkat. Ha mégis sikerül az egyensúlyukat megtartani, akkor pedig a lépéshátrány helyzetével találják szembe magunkat. Amíg az egyensúlyukat próbálják visszaszerezni az ellenfél a védekezésből átmehet támadásba, így elveszíthetik a támadó előnyüket. Az ideális ütésnél nem toljuk bele a vállunkat, hogy a hátsó kezünkkel könnyen tudjuk folytatni a támadást még akkor is, ha az első esetleg célt tévesztett.

A következő elem az oktatásban az egyenes ütések egymás utáni fűzése (láncba). Innen is kapta a nevét: Láncütés. A technika célja, hogy egy megrendített (hátráló) ellenfelet folyamatos nyomás alatt tartsunk az ütések sorozatával és befejezzük a segítségével a küzdelmet. Az egyenes ütés végrehajtása után, ahogy húzzuk vissza az ütő kezünket, a hátsó kezünkkel már indítjuk is az új egyenes ütést. Tehát a második ütés nem az első kéz visszahúzása után indul, hanem még a visszahúzás ideje alatt.

Gyakori hiba az ütés kivitelezésénél, hogy a gyakorló a kezeit kalapácsszerű mozdulatokkal dobálja előre. Ez nem csak a könyökizületnek nem tesz jót, hanem az ütés a rossz iránya miatt még hatástalan is lesz.

Ha a láncütést a fej ellen hajtjuk végre és az ütések a megfelelő ütemben és helyre érkeznek könnyen okozhatnak kiütést. Az emberi agyat a csontos koponya védi a külső behatásoktól. A koponya és az agy kéregállománya közötti területet egy folyadék tölti ki, amely segít a kívülről jövő rezgéseket csillapítani. A láncütés első ütésének becsapódásakor a tehetetlenségi törvény miatt az agy nekifeszülhet a koponya falnak. Ha a második ütés akkor, és oda érkezik, amikor a koponya és az agy egymásnak préselődött, akkor a nem lesz csillapító közeg és a második ütés szinte tisztán sokkolja az agyat (agyrázkódás). Az agyrázkódás mértékétől függően szédülés, hányinger, ájulás legrosszabb esetben belső vérzés jelentkezik.

Az ütések hatékonyságát jelentősen tudjuk növelni a lábmunka hozzáadásával. Először meg kell tanulnia a gyakorlónak, hogyan kösse össze a lépéseit az ütéssel. Ezután az „egy lépésen belül két ütés” gyakorlattal érdemes folytatni. Az első láb talajfogásakor csapódik be az első ütés, míg a második ütés a hátsó láb kiigazításakor éri el a célpontot. Így mind a két ütés ki lesz támasztva és megfelelő mennyiségű testsúly áll majd mögötte. Később emeljük meg az egy lépés alatt végrehajtandó ütések számát (háromtól maximum ötig). Ennél a gyakorlatnál az utolsó ütés a hangsúlyos, ami a hátsó láb bezárásakor kell, hogy becsapódjon a célpontba. A gyakorlatot lehet nehezíteni a célpontok változtatásával (fej/test/fej, stb.), vagy kettes, hármas, stb. kombinációk egymás után fűzésével.

Gyakori hiba, hogy a tanulók egy idő után csak a kezükre vagy a lábukra figyelnek, így se dinamikailag, se technikailag nem lesz egységes a mozdulat.

A későbbiek során az ütések hatékonyságát egyéb eszközök segítségével növelhetjük:
·         Falizsák tréning: egy falra szerelt kukoricazsák segítségével edzhetjük az ütőfelületet, csuklókat és erősíthetjük az ütést, csiszolhatjuk a technikát.
·         Pontütő kesztyű: ezt a gyakorlatot párban kell végeztetni. Javítja tanuló koordinációs készségét, a célpont távolságának felmérését és a helyzet felismerési képességét.
·         Lógózsák trénig: a segítségével további erő és állóképesség fejleszthető.

Tenyérütések

A következő technikai csoport a tenyérütés. Manapság a gyakorlatban (a pofonon kívül) alig használják ezt az ütésfajtát, aminek a hátterében az állhat, hogy az ökölütésnek nagyobb a hatótávolsága (a kesztyűs sportok divatja), és egy hatékony tenyérütéshez jó technika szükséges.

Ökölütésnél az erőket az alsó ujjizületekbe koncentráltuk, míg a helyes tenyérütésnél a „tenyérsarok” felületet használjuk. Gyakori hiba, hogy a tanuló a teljes tenyér egészével támad, így az ütésbe koncentrált erő szétoszlik az egész tenyérfelületen és hatástalan lesz. Teljes tenyér technikát, inkább lökéseknél kell alkalmazni, hogy a nagyobb támadó felület segítségével könnyebben kontrolláljuk az ellenfelet (nem csúszik le a kezünk). Mivel a tenyértő csontok nagyobb terhelést tudnak elviselni, mint a kéz apró csontjai (ököl), így sokkal alkalmasabbak egy nagy erejű ütés végrehajtásához.

A tenyérütések az ideális ütőfelület használata miatt „test vonalkövető” technikák. Ez azt jelenti, hogy a kéztartás illeszkedik a támadandó terület alakjához. Egy fejre történő tenyércsapásnál álló vagy fekvő tenyeret használunk, a törzs ellen inkább fekvőtenyeret míg ágyéknál megfordított tenyér technikát alkalmazunk. Az ütés kivitelezése hasonlóan az ökölütéshez a középvonal mentén történik. A tenyérütéssel azért is érdemes komolyabban foglalkozni, mert az itt megszerzett tudás és tapasztalat nagyon jól kamatoztatható a tenyérrel történő védéseknél is.

A tenyérütés edzésére kezdő szinten jól használható a falizsák, amin a gyakorló megtanulhatja a helyes technikát és ütőfelület használatot. Később a fababán történő gyakorlatok segítségével fejleszthető a technika, ütőfelület és az ütőerő is.

Köríves ütések

A következő csoportja az ütéseknek a köríves ütések technikái. Bár a Wing Chun-ban nem helyezünk olyan nagy hangsúlyt ezekre, mint az egyenes ütésekre, mégis fontos részét képezik az ütésrepertoárnak, hiszen talán ezek a legerőteljesebb ököltámadások.

Vízszintes jellegű köríves ütések
Ez egy nagyon tág terület és a különböző stílusok több további altípusba sorolja ezeket: horog, csapott, parasztlengő, stb. A jól kivitelezett ütéseket szűken kell végrehajtani, és az ütés erejében benne kell lenni a lábak, a csípő és a hátizmok erejének. Tipikus hiba, hogy a gyakorló csak karból üt, így gyenge lesz a támadása. Gyakori probléma, hogy a tanuló túlzottan belefordul vagy beledől az ütésbe és ha az célt téveszt, akkor elveszíti az egyensúlyát az ütést követően. Ezt az ütésfajtát akkor lehet a leghatékonyabban végrehajtani, ha az ütést a csípő indítja és nem a felsőtest.

Ezek az ütésfajták csak burkoltan találhatók meg a formagyakorlatokban (Siu Lim Tao-ban a dupla Fut Sao pozícóból zárjuk a kezeinket dupla Lan Sao-ba).

Függőleges jellegű köríves ütések
Ez az ütéstípus valójában a felütés. A jól kivitelezett ütéseket itt is szűken kell végrehajtani és az ütésben legyen benne a lábak, a csípő és a hátizmok ereje. Itt is tipikus hiba, hogy a tanulók csak karból ütnek, vagy az ütés során „kint felejtik” a könyöküket, így a test ereje nem adódik hozzá a technikához. Ez az ütésfajta akkor a leghatékonyabb, ha az ütés elején a könyököt leejtjük, majd az ütés közben az ütő oldali láb sarkát és a csípőt megemeljük. Így az ütés lábból és csípőből indul, nem pedig a karból.

Ez a technika is csak burkoltan található meg a TWCK formákban, a Siu Lim Tao formagyakorlatban a merítő Tan Sao technikának van ilyen értelmezése.

A TWCK-ban a köríves ütések végrehajtásánál jellemző, hogy a támadás előtt rögzítjük a célpontot (nyakra fogó kéz) és ezután hajtjuk végre a technikát.

Középhaladó és haladó szinteken ez az ütésfajta jól fejleszthető a párban gyakorolt pontütő kesztyűzéssel, így jól javítható a távolság hibás felmérése, a túlütés problémája. Az ütés erejét a technikák csiszolásával és lógózsák tréninggel lehet fejleszteni.

Könyök ütések

A közelharc egyik legerősebb fegyverei a könyökütések. Amikor lerövidül a küzdőtávolság, ezt az eszközt kell bevetni. A könyöktechnikák oktatása középhaladó és haladó szinten történik. A köríves ütésekhez hasonlóan a technikákba itt is érdemes beleadni a test erejét is. A támadásokat a könyökizület különböző részével adhatjuk le, attól függően, hogy milyen megoldást választunk. Wing Chun-ban több fajta könyökütés technika is létezik:

Vízszintes könyökütések
Ezek a technikák a test függőleges tengelyére merőleges irányban hajtódnak végre. Ez lehet egy Lan Sao tartásban végrehajtott ütés előre, az alkar felöli oldallal vagy hátra a felkar felöli oldallal (ha valaki hátulról átkarol a kéz alatt). Természetesen az ellenfél méreteitől és a célpont elhelyezkedésétől függően a vízszintes irány módosulhat, a könyök mozgása indulhat lefelé vagy felfelé is.

Függőleges könyökütések
Ezek a technikák a test függőleges tengelyével párhuzamos irányban hajtódnak végre. Ez lehet egy hátrahúzott könyök pozícióból indított előre-felfelé irányuló könyökütés az áll magasságába vagy egy hátra irányuló könyökdöfés (ha valaki hátulról átkarol a kéz felett). Ezenfelül idetartozik a függőlegesen lezuhanó könyöktámadás is.

Speciális könyök technikák
A Biu Jee-ben található meg a lehulló könyök technika, amelynél a könyöktámadás keresztbe a test előtt és lefelé irányul. Ezzel a technikával egy falhoz támasztott ellenfelet is biztonsággal lehet ütlegelni, mert ha elhúzza az illető a fejét a támadás nem a falon fog becsapódni, hanem folytatódik a test irányába. Ha ezt a technikát összehasonlítjuk a vízszintes könyökütések mechanikájával, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ha vízszintes könyökütés lepattan az ellenfélről (nagy súlykülönbség, hibás technika, stb.), akkor a támadó erő a felkaron keresztül visszahat és elveszíthetjük az egyensúlyunkat. A lehulló könyök technika esetében viszont nincs egyensúlyvesztés mert a visszaható erő nem a testünk felé irányul.

Itt említeném meg a lefogó könyök technikát is, bár ez nem kimondottan könyökütés, lehet ütés jellegű értelmezése is. A lefogó-könyök elsődleges célja, hogy egy kézzel egy pillanatra csapdába ejtsük az ellenfelünk mindkét karját és így támadási előnyre tegyünk szert.

Egyéb ütésfajták

A stílusban léteznek további ütésfajták is, amelyek nem kapnak hangsúlyos szerepet, de részét képezik az oktatásnak.

Kézháttal történő támadások
Előfordul küzdelemben, hogy az ellenfél a vakoldalunkon található, vagy kiszorított bennünket a középvonalról. Ezekben a szituációkban jól használhatók a kézhátcsapások. Ezek a támadások nem annyira az ellenfél komoly megsebzését, mint inkább a figyelmének elvonását célozzák, hogy időt nyerjünk a visszarendeződéshez vagy előkészítsünk egy komolyabb támadást.

Megeshet az is, hogy az ellenfél túlfordít bennünket, ilyenkor a kezdeti lendületünket növelve, egy forgó mozgásba mehetünk át és egy forgó ütéssel meglephetjük ellenfelünket. Az ütés dinamikája miatt ez akár döntő erejű támadás is lehet.

Speciális helyzetekben alkalmazható kéztámadások
Közelharci helyzetben nem minden esetben tudunk ökölütéseket vagy könyöktámadásokat alkalmazni, az ellenfél helyzete, és a karjaink elhelyezkedése miatt. Ezekben az esetekben jó szolgálatot tehetnek a különböző testtelületekkel történő támadások.

Az egyik gyakran használt támadási felület a kézél. A tenyér élén található erős izmos felület jól feledzhető és villámgyorsan használható egy-egy nyitott kezes védés után. Ilyen támadások a Fut Sao különböző variációi és a fekvő tenyérhez hasonlító Ásó kéz technika is.

További lehetséges támadó felületek az alkar (külső, belső oldala), a váll és még a fej is. Ezeket a technikákat általában nem elsődleges támadó fegyverként vetjük be, hanem az adott hátrányos szituációban ezek a megoldások a legcélravezetőbbek.

Érzékeny pontok támadását szolgáló technikák
Magasabb szinteken, amikor a támadásunk erejét egy pontba szeretnénk koncentrálni (kiütési pont, Dim Mak), akkor speciális kéztartásokat alkalmazhatunk. Már a kezdő formákban is megtalálható az ujjdöfés technikája, de igazi használata csak haladó szinteken jelenik meg. Az ujjak sérülékeny testrészek ezért némi felületedzés szükséges, továbbá pontos technikai és anatómiai tudással kell rendelkeznie a használójának, a hatékony használatukhoz.

A másik hasonló célokat szolgáló kéztartás a főnix ököl, amivel a behajlított mutatóujj végébe koncentráljuk a támadás erejét, így megsokszorozva az erő hatását (ha ráteszünk egy öt kilós súlyt a lábunkra meg sem érezzük, ha a súly és a lábunk közé egy szöget is teszünk ugyanaz a súly komoly fájdalmat fog okozni).

Létezik hüvelyk ujjal végerhajtott támadás is, ebben az esetben a kéz ököl tartást vesz fel csak a hüvelyk ujj áll el a többitől. Ezt a támadást elsősorban torok, szem és esetleg a borda közi izmok támadására lehet használni.

Dupla kezes támadások

A Wing Chunban szeretjük a két kezünket egyszerre használni; az egyiket a támadás hárítására a másikat egy időben az ellentámadásra. De ha lehetőségünk adódik, akkor mindkét kéz használható egyidejű támadásra. Ez akkor alkalmazható, ha az ellenfél kiszolgáltatott helyzetben van, és nem kell tartanunk a támadásától.

A leggyakoribb végrehajtás a kétkezes tenyérütések. Ezek vagy azonos területet támadnak (pl. pillangó tenyér az állra a fababából) a sokkoló hatás érdekében, vagy különböző testtájak ellen irányulnak fej, test (Po Pai Cheung – pajzsot tartó tenyér) a nehéz védhetőség miatt. Egyes esetekben a tenyérütés helyett lehet lökést is alkalmazni.

Más Wing Chun ágakban elterjedt az ököllel végrehajtott dupla támadás is.