Ütések a TWCK-ban

A TWCK-ban jellemzően az egyenes vonalú ütéseket használjuk küzdelemben, de csakúgy mint más stílusban, itt is megtalálhatóak a különböző ütésfajták. Az ütéseket az alábbi csoportok valamelyikébe sorolhatjuk:

·         Egyenes ütések

·         Köríves ütések

·         Könyökütések

·         Duplakezes támadások

·         Egyéb ütésfajták

Egyenes ütések

Ha a támadásunkat a lehető legrövidebb idő alatt végre akarjuk hajtani, akkor az egyenes vonalú mozgás segítségével kell kiviteleznünk, mert két pont között a legrövidebb út az egyenes. A TWCK-ban nagy hangsúly van a gyors és hatékony technikákon.

Nap alakú ököl

Minden stílusnak megvannak a maga jellegzetes technikái, amelyek mint egy védjegy jelenek meg a stílust bemutató személy mozgásában. A Wing Chun családok egyik ilyen technikája a Nap alakú ököl. A technika valójában nem más, mint egy álló ököltartással végrehajtott egyenes ütés. Nevét onnan kapta, hogy ha szemből ránézünk az ütő ökölre, akkor annak alakja a kínai nap írásjegyre hasonlít.

Az ütés becsapódásánál az ütőfelület: az ököl alsó két bütykös izülete. Nagyon sok stílus viszont a mutatóujj és középsőujj izületeit edzi fel. Miért alakult ki ez a különbség? Egy hosszúkás csont akkor tud a lehető legnagyobb terhelés elviselni, ha a külső erő a hossztengelyével párhuzamosan érkezik. Tehát, ha álló ököltartásban egy falhoz közelítjük az öklünket, azt fogjuk látni, hogy az ujjak és a csukló helyzete akkor tudja a legnagyobb terhelést elviselni, ha az ütés becsapódása kb. az alsó két izülettel történik. Minden más esetben nagy az esély arra, hogy a csukló vagy az ujjak csontjai sérülni fognak. Ha ugyanezt az elvet átvisszük a vízszintes ököltartásra, akkor ott látni fogjuk, hogy ebben az esetben az ököl felső két izülete adja át legoptimálisabban az erőt az alkarcsontok irányába. Ebből is látható, hogy álló ököl esetén alsó ujjizületek, vízszintes ökölhasználat esetén a felső ujjizületek használhatóak a legoptimálisabban.

A legtöbb tradicionális stílus a test mellől vagy a váll környékéről indítja az ütéseket, míg a TWCK-ban az ütések a szív tájékáról indulnak. Bár a test oldaláról indított ütések mechanikájukból adódóan erősebbek lehetnek (hosszabb a gyorsulási út), a mellkastól indított ütések gyorsabban el tudják érni a célpontot (rövidebb út). A másik ok, ami miatt alkalmazzuk ezt az indulási pozíciót az a védelem. Ütés közben, míg az ököl a középvonalon halad, addig a karok ékszerűen mozognak előre, így a felénk irányuló egyenes vonalú támadások nagy eséllyel beleakadnak az ütő karunkba és oldal irányba eltérítik azt.

Ha az ütés célpontja a törzs izmokkal ellátott területe (pl. gyomorszáj), akkor az ütés végén, a becsapódás pillanatában az ököl alsó két izületét egy kicsit előre és fölfelé nyomjuk (ez egy kicsi, rángásszerű mozdulat). Ennek a technikának a segítségével nem csak a külső izmos felületek, hanem az alatta található belső szervek izmai is támadhatók a plusz rezgés segítségével (elég nagy ütés következtében a szervek sima izmai összerándulnak, a hirtelen megfeszülő izmok miatt megrepedhet az érfal és belső vérzés léphet fel). Csontos részek támadásakor (pl. fej) nem érdemes alkalmazni ezt a technikát.

Az egyenes ütésnél gyakran előforduló hiba a könyök teljes kinyújtása, ami azért veszélyes, mert a mozdulat végén a könyök sérülhet. Ezért az ütés ideális végpozíciója az, amikor a teljes könyök kinyúlás előtt néhány milliméterrel visszafogjuk a kezünket.

A másik gyakori probléma az ütés erőtlensége a rossz könyökpozíció miatt. Az indulási pozíciónál az ököl a középvonalon van, a könyök a test mellet, az ütés indítása után a könyöknek be kell jönnie a test elé (és a csukló mögé), így az ütésben benne lesz a teljes test ereje (ki lesz támasztva az ütés). Ha a könyök végig a test melletti vonalban marad, akkor az ütésünk szinte lepattan az ellenfélről, olyan mintha csak előre dobtuk volna az öklünket. Ráadásul ilyen ütéseknél a kéz könnyen megsérülhet (izomhúzódás).

A harmadik problémát a vállak túlzott előre tolása jelenti. Az ütés során a vállizület automatikusan egy kicsit előre tolódik, de vannak akik a nagyobb erőhatás elérése érdekében még a vállukat is előrefordítják az ütés végén (teljes testsúly beleadása). Ha az ütés célt tévesztett (luftot ütünk), akkor a túlzott előrehajlás és elfordulás miatt elveszítik az egyensúlyunkat. Ha mégis sikerül az egyensúlyukat megtartani, akkor pedig a lépéshátrány helyzetével találják szembe magunkat. Amíg az egyensúlyukat próbálják visszaszerezni az ellenfél a védekezésből átmehet támadásba, így elveszíthetik a támadó előnyüket. Az ideális ütésnél nem toljuk bele a vállunkat, hogy a hátsó kezünkkel könnyen tudjuk folytatni a támadást még akkor is, ha az első esetleg célt tévesztett.

A következő elem az oktatásban az egyenes ütések egymás utáni fűzése (láncba). Innen is kapta a nevét: Láncütés. A technika célja, hogy egy megrendített (hátráló) ellenfelet folyamatos nyomás alatt tartsunk az ütések sorozatával és befejezzük a segítségével a küzdelmet. Az egyenes ütés végrehajtása után, ahogy húzzuk vissza az ütő kezünket, a hátsó kezünkkel már indítjuk is az új egyenes ütést. Tehát a második ütés nem az első kéz visszahúzása után indul, hanem még a visszahúzás ideje alatt.

Gyakori hiba az ütés kivitelezésénél, hogy a gyakorló a kezeit kalapácsszerű mozdulatokkal dobálja előre. Ez nem csak a könyökizületnek nem tesz jót, hanem az ütés a rossz iránya miatt még hatástalan is lesz.

Ha a láncütést a fej ellen hajtjuk végre és az ütések a megfelelő ütemben és helyre érkeznek könnyen okozhatnak kiütést. Az emberi agyat a csontos koponya védi a külső behatásoktól. A koponya és az agy kéregállománya közötti területet egy folyadék tölti ki, amely segít a kívülről jövő rezgéseket csillapítani. A láncütés első ütésének becsapódásakor a tehetetlenségi törvény miatt az agy nekifeszülhet a koponya falnak. Ha a második ütés akkor, és oda érkezik, amikor a koponya és az agy egymásnak préselődött, akkor a nem lesz csillapító közeg és a második ütés szinte tisztán sokkolja az agyat (agyrázkódás). Az agyrázkódás mértékétől függően szédülés, hányinger, ájulás legrosszabb esetben belső vérzés jelentkezik.

Az ütések hatékonyságát jelentősen tudjuk növelni a lábmunka hozzáadásával. Először meg kell tanulnia a gyakorlónak, hogyan kösse össze a lépéseit az ütéssel. Ezután az „egy lépésen belül két ütés” gyakorlattal érdemes folytatni. Az első láb talajfogásakor csapódik be az első ütés, míg a második ütés a hátsó láb kiigazításakor éri el a célpontot. Így mind a két ütés ki lesz támasztva és megfelelő mennyiségű testsúly áll majd mögötte. Később emeljük meg az egy lépés alatt végrehajtandó ütések számát (háromtól maximum ötig). Ennél a gyakorlatnál az utolsó ütés a hangsúlyos, ami a hátsó láb bezárásakor kell, hogy becsapódjon a célpontba. A gyakorlatot lehet nehezíteni a célpontok változtatásával (fej/test/fej, stb.), vagy kettes, hármas, stb. kombinációk egymás után fűzésével.

Gyakori hiba, hogy a tanulók egy idő után csak a kezükre vagy a lábukra figyelnek, így se dinamikailag, se technikailag nem lesz egységes a mozdulat.

A későbbiek során az ütések hatékonyságát egyéb eszközök segítségével növelhetjük:

·         Falizsák tréning: egy falra szerelt kukoricazsák segítségével edzhetjük az ütőfelületet, csuklókat és erősíthetjük az ütést, csiszolhatjuk a technikát.

·         Pontütő kesztyű: ezt a gyakorlatot párban kell végeztetni. Javítja tanuló koordinációs készségét, a célpont távolságának felmérését és a helyzet felismerési képességét.

·         Lógózsák trénig: a segítségével további erő és állóképesség fejleszthető.

Tenyérütések

A következő technikai csoport a tenyérütés. Manapság a gyakorlatban (a pofonon kívül) alig használják ezt az ütésfajtát, aminek a hátterében az állhat, hogy az ökölütésnek nagyobb a hatótávolsága (a kesztyűs sportok divatja), és egy hatékony tenyérütéshez jó technika szükséges.

Ökölütésnél az erőket az alsó ujjizületekbe koncentráltuk, míg a helyes tenyérütésnél a „tenyérsarok” felületet használjuk. Gyakori hiba, hogy a tanuló a teljes tenyér egészével támad, így az ütésbe koncentrált erő szétoszlik az egész tenyérfelületen és hatástalan lesz. Teljes tenyér technikát, inkább lökéseknél kell alkalmazni, hogy a nagyobb támadó felület segítségével könnyebben kontrolláljuk az ellenfelet (nem csúszik le a kezünk). Mivel a tenyértő csontok nagyobb terhelést tudnak elviselni, mint a kéz apró csontjai (ököl), így sokkal alkalmasabbak egy nagy erejű ütés végrehajtásához.

A tenyérütések az ideális ütőfelület használata miatt „test vonalkövető” technikák. Ez azt jelenti, hogy a kéztartás illeszkedik a támadandó terület alakjához. Egy fejre történő tenyércsapásnál álló vagy fekvő tenyeret használunk, a törzs ellen inkább fekvőtenyeret míg ágyéknál megfordított tenyér technikát alkalmazunk. Az ütés kivitelezése hasonlóan az ökölütéshez a középvonal mentén történik. A tenyérütéssel azért is érdemes komolyabban foglalkozni, mert az itt megszerzett tudás és tapasztalat nagyon jól kamatoztatható a tenyérrel történő védéseknél is.

A tenyérütés edzésére kezdő szinten jól használható a falizsák, amin a gyakorló megtanulhatja a helyes technikát és ütőfelület használatot. Később a fababán történő gyakorlatok segítségével fejleszthető a technika, ütőfelület és az ütőerő is.

Köríves ütések

A következő csoportja az ütéseknek a köríves ütések technikái. Bár a Wing Chun-ban nem helyezünk olyan nagy hangsúlyt ezekre, mint az egyenes ütésekre, mégis fontos részét képezik az ütésrepertoárnak, hiszen talán ezek a legerőteljesebb ököltámadások.

Vízszintes jellegű köríves ütések

Ez egy nagyon tág terület és a különböző stílusok több további altípusba sorolja ezeket: horog, csapott, parasztlengő, stb. A jól kivitelezett ütéseket szűken kell végrehajtani, és az ütés erejében benne kell lenni a lábak, a csípő és a hátizmok erejének. Tipikus hiba, hogy a gyakorló csak karból üt, így gyenge lesz a támadása. Gyakori probléma, hogy a tanuló túlzottan belefordul vagy beledől az ütésbe és ha az célt téveszt, akkor elveszíti az egyensúlyát az ütést követően. Ezt az ütésfajtát akkor lehet a leghatékonyabban végrehajtani, ha az ütést a csípő indítja és nem a felsőtest.

Ezek az ütésfajták csak burkoltan találhatók meg a formagyakorlatokban (Siu Lim Tao-ban a dupla Fut Sao pozícóból zárjuk a kezeinket dupla Lan Sao-ba).

Függőleges jellegű köríves ütések

Ez az ütéstípus valójában a felütés. A jól kivitelezett ütéseket itt is szűken kell végrehajtani és az ütésben legyen benne a lábak, a csípő és a hátizmok ereje. Itt is tipikus hiba, hogy a tanulók csak karból ütnek, vagy az ütés során „kint felejtik” a könyöküket, így a test ereje nem adódik hozzá a technikához. Ez az ütésfajta akkor a leghatékonyabb, ha az ütés elején a könyököt leejtjük, majd az ütés közben az ütő oldali láb sarkát és a csípőt megemeljük. Így az ütés lábból és csípőből indul, nem pedig a karból.

Ez a technika is csak burkoltan található meg a TWCK formákban, a Siu Lim Tao formagyakorlatban a merítő Tan Sao technikának van ilyen értelmezése.

A TWCK-ban a köríves ütések végrehajtásánál jellemző, hogy a támadás előtt rögzítjük a célpontot (nyakra fogó kéz) és ezután hajtjuk végre a technikát.

Középhaladó és haladó szinteken ez az ütésfajta jól fejleszthető a párban gyakorolt pontütő kesztyűzéssel, így jól javítható a távolság hibás felmérése, a túlütés problémája. Az ütés erejét a technikák csiszolásával és lógózsák tréninggel lehet fejleszteni.

Könyök ütések

A közelharc egyik legerősebb fegyverei a könyökütések. Amikor lerövidül a küzdőtávolság, ezt az eszközt kell bevetni. A könyöktechnikák oktatása középhaladó és haladó szinten történik. A köríves ütésekhez hasonlóan a technikákba itt is érdemes beleadni a test erejét is. A támadásokat a könyökizület különböző részével adhatjuk le, attól függően, hogy milyen megoldást választunk. Wing Chun-ban több fajta könyökütés technika is létezik:

Vízszintes könyökütések

Ezek a technikák a test függőleges tengelyére merőleges irányban hajtódnak végre. Ez lehet egy Lan Sao tartásban végrehajtott ütés előre, az alkar felöli oldallal vagy hátra a felkar felöli oldallal (ha valaki hátulról átkarol a kéz alatt). Természetesen az ellenfél méreteitől és a célpont elhelyezkedésétől függően a vízszintes irány módosulhat, a könyök mozgása indulhat lefelé vagy felfelé is.

Függőleges könyökütések

Ezek a technikák a test függőleges tengelyével párhuzamos irányban hajtódnak végre. Ez lehet egy hátrahúzott könyök pozícióból indított előre-felfelé irányuló könyökütés az áll magasságába vagy egy hátra irányuló könyökdöfés (ha valaki hátulról átkarol a kéz felett). Ezenfelül idetartozik a függőlegesen lezuhanó könyöktámadás is.

Speciális könyök technikák

A Biu Jee-ben található meg a lehulló könyök technika, amelynél a könyöktámadás keresztbe a test előtt és lefelé irányul. Ezzel a technikával egy falhoz támasztott ellenfelet is biztonsággal lehet ütlegelni, mert ha elhúzza az illető a fejét a támadás nem a falon fog becsapódni, hanem folytatódik a test irányába. Ha ezt a technikát összehasonlítjuk a vízszintes könyökütések mechanikájával, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ha vízszintes könyökütés lepattan az ellenfélről (nagy súlykülönbség, hibás technika, stb.), akkor a támadó erő a felkaron keresztül visszahat és elveszíthetjük az egyensúlyunkat. A lehulló könyök technika esetében viszont nincs egyensúlyvesztés mert a visszaható erő nem a testünk felé irányul.

Itt említeném meg a lefogó könyök technikát is, bár ez nem kimondottan könyökütés, lehet ütés jellegű értelmezése is. A lefogó-könyök elsődleges célja, hogy egy kézzel egy pillanatra csapdába ejtsük az ellenfelünk mindkét karját és így támadási előnyre tegyünk szert.

Egyéb ütésfajták

A stílusban léteznek további ütésfajták is, amelyek nem kapnak hangsúlyos szerepet, de részét képezik az oktatásnak.

Kézháttal történő támadások

Előfordul küzdelemben, hogy az ellenfél a vakoldalunkon található, vagy kiszorított bennünket a középvonalról. Ezekben a szituációkban jól használhatók a kézhátcsapások. Ezek a támadások nem annyira az ellenfél komoly megsebzését, mint inkább a figyelmének elvonását célozzák, hogy időt nyerjünk a visszarendeződéshez vagy előkészítsünk egy komolyabb támadást.

Megeshet az is, hogy az ellenfél túlfordít bennünket, ilyenkor a kezdeti lendületünket növelve, egy forgó mozgásba mehetünk át és egy forgó ütéssel meglephetjük ellenfelünket. Az ütés dinamikája miatt ez akár döntő erejű támadás is lehet.

Speciális helyzetekben alkalmazható kéztámadások

Közelharci helyzetben nem minden esetben tudunk ökölütéseket vagy könyöktámadásokat alkalmazni, az ellenfél helyzete, és a karjaink elhelyezkedése miatt. Ezekben az esetekben jó szolgálatot tehetnek a különböző testtelületekkel történő támadások.

Az egyik gyakran használt támadási felület a kézél. A tenyér élén található erős izmos felület jól feledzhető és villámgyorsan használható egy-egy nyitott kezes védés után. Ilyen támadások a Fut Sao különböző variációi és a fekvő tenyérhez hasonlító Ásó kéz technika is.

További lehetséges támadó felületek az alkar (külső, belső oldala), a váll és még a fej is. Ezeket a technikákat általában nem elsődleges támadó fegyverként vetjük be, hanem az adott hátrányos szituációban ezek a megoldások a legcélravezetőbbek.

Érzékeny pontok támadását szolgáló technikák

Magasabb szinteken, amikor a támadásunk erejét egy pontba szeretnénk koncentrálni (kiütési pont, Dim Mak), akkor speciális kéztartásokat alkalmazhatunk. Már a kezdő formákban is megtalálható az ujjdöfés technikája, de igazi használata csak haladó szinteken jelenik meg. Az ujjak sérülékeny testrészek ezért némi felületedzés szükséges, továbbá pontos technikai és anatómiai tudással kell rendelkeznie a használójának, a hatékony használatukhoz.

A másik hasonló célokat szolgáló kéztartás a főnix ököl, amivel a behajlított mutatóujj végébe koncentráljuk a támadás erejét, így megsokszorozva az erő hatását (ha ráteszünk egy öt kilós súlyt a lábunkra meg sem érezzük, ha a súly és a lábunk közé egy szöget is teszünk ugyanaz a súly komoly fájdalmat fog okozni).

Létezik hüvelyk ujjal végerhajtott támadás is, ebben az esetben a kéz ököl tartást vesz fel csak a hüvelyk ujj áll el a többitől. Ezt a támadást elsősorban torok, szem és esetleg a borda közi izmok támadására lehet használni.

Dupla kezes támadások

A Wing Chunban szeretjük a két kezünket egyszerre használni; az egyiket a támadás hárítására a másikat egy időben az ellentámadásra. De ha lehetőségünk adódik, akkor mindkét kéz használható egyidejű támadásra. Ez akkor alkalmazható, ha az ellenfél kiszolgáltatott helyzetben van, és nem kell tartanunk a támadásától.

A leggyakoribb végrehajtás a kétkezes tenyérütések. Ezek vagy azonos területet támadnak (pl. pillangó tenyér az állra a fababából) a sokkoló hatás érdekében, vagy különböző testtájak ellen irányulnak fej, test (Po Pai Cheung – pajzsot tartó tenyér) a nehéz védhetőség miatt. Egyes esetekben a tenyérütés helyett lehet lökést is alkalmazni.

Más Wing Chun ágakban elterjedt az ököllel végrehajtott dupla támadás is.